1956.12.08

1956. december 8-án karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a salgótarjáni rendőrkapitányság és a mellette álló megyetanács épülete előtt tüntető tömegre. Levéltári adatok alapján 46 halálos áldozatot azonosítottak név szerint, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége 131-re teszi az áldozatok számát.
A salgótarjáni Rákóczi út, az 1956-os sortűz színhelye látszik több fotóból összeállított panorámaképen.
Páles Lajos a megyei tanács dolgozójaként egy kollégájával együtt munkahelyéről a Himnuszt éneklő tüntetők közé ment. A lövöldözés kitörésekor a megyei tanáccsal szemben lévő bérházon át menekültek el.
Stér István a Gépipari Technikum diákjaként társaival ment a tüntetésre. A rendőrséget védő szovjet harckocsi mellett állva megértette az oroszul kiadott tűzparancsot, aminek hallatára azonnal egy kőrakás mögé hasalt, így élte túl a sortüzet.
Kupcsulik József a Bányagépgyár szerszámműhelyében volt harmadéves tanuló. Szervezetten, a munkatársaival közösen ment a tüntetésre. A lövések elől egy teherautó mögé rejtőzött el. A sortűz után a tömegben lévő rokonait kereste.
Fancsik János fiatal orvosként a salgótarjáni Bányakórházban dolgozott, vizit közben hallotta társaival a közeli lövéseket. Ezután részt vett a sérültek ellátásában.
Bátfai József 30 éves kovács az éjszakai műszakja után vett részt a tüntetésen. Egy megsérült munkatársa mentése közben érte halálos találat.
Bistei Istvánné 17 évesen az acélgyári munkahelyéről tartott a sortűz helyszíne közelében lévő otthonába. A lövéseket még útközben a városközpontban hallotta, hazaérve részt vett az eltűnt ismerősök keresésében, a tüntetés helyszínén és a ravatalozóban.
Mihalik Ferenc az ÉMÁSZ villanyszerelőjeként a tüntetés időpontjában a rendőrség előtt dolgozott társaival. A sortűzben mindkét lábát átlőtték. Egy létrára fektetve vitték be őt a közeli Bányakórházba.
Csongrády Béla 15 éves diákként társaival együtt kíváncsiságból, nézelődni ment a rendőrség elé, mert a gimnáziumból hazaküldték a tanulókat a tüntetés miatt. A lövések elől a Tűzhelygyár kerítésén keresztül menekült el.
Bérczesi Mihályné az egykori Bányakórház bonctermében. Bérczesiné acélgyári alkalmazott volt, a többi dolgozóval együtt vonult a rendőrség felé, a sortűz pillanatában még a városközpontban jártak. Elsősegélynyújtóként több napon keresztül a Bányakórházban vett részt a sebesültek ellátásában.
Ravasz István halálának pillanatában még nem töltötte be a 19. életévét. 1956 őszén elsőéves egyetemista, Eötvös-kollégista volt. A sortűz idején szenet lapátolt családja vásártéri lakásánál, ott érte találat.




Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial